2012. július 30., hétfő

Az olimpiáról...

Azon kívül, hogy a magyaroknak szurkolunk, azért odafigyelünk milyen eredményeket érnek el a dél-koreai sportolók.
Nagyon érdekes dolog történt ma a női párbajtőrvívás versenyen. A döntőbe jutásért a német Britta Heidemann és a dél-koreai Shin A Lam vívtak. Egyenlő volt az eredmény a rendes időben, majd az extra időre a dél-koreai lány volt a kedvezményezett. Ez azt jelenti, ha az extra résznek a végén is azonos az eredmény, akkor az ázsiai lány jut a döntőbe. (Viszont, ha valaki egylámpás találatot ér el, akkor az győz) Az utolsó!! másodpercben aztán hihetetlen dolgok történtek, kettős találatokat! értek el, többször állt az óra, majd mikor már úgy tűnt, letelt az idő, a német bevitt egy találatot. Persze rögtön óvtak a dél-koreaiak. Ezek után a zsűri hosszú percekig tanácskozott, majd kihozta a németet győztesnek. Ő ezt nagy örömmel fogadta, és szerintem kissé sportszerűtlenül ünnepeltette magát. Nem volt szimpatikus. Azt mondani sem kell, hogy közben a dél-koreai lány meg csak sírt. Utána pedig még percekig ott maradt a páston ülve, így protestált az ítélet ellen. 
Nem tudja elhinni mi történik vele..
Ilyen idegállapotban kellett utána Shin A Lam-nak kiállnia a bronzmeccsre. Ott sajnos kikapott kínai ellenfelétől. Heidemann is kikapott ukrán ellenfelétől a döntőben. Ennek ezért én örülök. A döntőben is eljátszotta a kis trükkjét, hogy ő bizony nem lát a sisak alatt, ezért meg-meg állt igazgatni a haját. Németországban nem ismerik a hajcsatot? De most komolyan, abszolút nem volt szimpatikus versenyző. A németek egyébként rosszul állnak, ez az első érmük amit Londonban szereztek. Egyenlőre rosszul megy a szekerük.
Visszatérve a dél-koreai lányra, szerintem egy nagy lehetőségtől fosztották meg, az a véleményem, hogy már időn kívül volt az a német találat. Elég emlékezetes mérkőzése lett az olimpiának ez a találkozó. Igazán sajnálom.  A mai naphoz tartozik, hogy a dél-koreai kézis lányok nyertek ma, tehát jó is történt velük.Park Tae-hwan, az úszó kedvencük is nyert ma egy ezüstöt. Az éremtáblázaton az olimpia harmadik napján az észak-koreaiak jelenleg jobban állnak mint a déli szomszédok. Három aranyérmet szereztek eddig és egy bronzérmük van. Dél-Korea jelenleg 2-2-2 éremmel áll. A játékok végére bizonyosan változni fog ez, de így az elején még érdekes. 
Remélem a mi versenyzőink is jól szerepelnek majd. Nagyszerű volt Szilágyi Áron aranyérme, és a cselgáncsozók, Évi és Miki érmének is örülök. Természetesen bármelyik jó eredményt megünnepeljük.
Így örül a győztes
A hátralévő napokra mindenkinek szurkolunk, Fighting Korea!, Hajrá magyarok!
Fotók:independent.co.uk, afp

2012. július 25., szerda

BoA - Only one

BoA új videóval jelentkezett, a napokban megjelent új albumáról ez az első szám. Ebben a videóban partnere Yoo Ah-in. Meg kellett néznem, mikor születtek, és most sem hiszem el, hogy ők ketten egyidősek!! BoA egy pár évvel idősebbnek tűnik a valódi koránál.(Legalább is én így látom.) Vagy Yoo Ah-in sminkje volt túlzott a klipben? Hogy lehet valaki ilyen kölyökképű? Csak én gondolom így? Íme:

2012. július 22., vasárnap

Beloved - Sorozatajánló

Romantikus sorozat, 16 részben a dél-koreai jtbc csatornán 2012. június 27. és augusztus 16. között, szerdán és csütörtökön. Alternatív címe, Dear you.
Főszereplők:
Park Sol-mi, mint Seo Chan-joo
Hong Jong-hyun, mint Go Jin-se Chan-joo férje
Kim Min-joon, mint Choi Eun-hyuk
Choi Yeo-jin, mint Baek Ji-kyung, Eun-hyuk gazdag felesége
Bae Noo-ri, mint Hong Ran a táncoslány
Már régóta kinéztem magamnak ezt a sorozatot. A két férfi főszereplő már ismerős korábbi sorozatokból és mindig jó új arcokat, színészeket megismerni. Az ajánló is elég figyelemre keltő, és azt tapasztalom, hogy a kisebb kereskedelmi csatornákon jó doramák készülnek. Tudnak újat mutatni: szép képi megoldásokkal, érdekes hangulatokkal az egyszerű történeteket is képesek máshogy elmesélni. Így vagyok ezzel a sorozattal is, pár rész megnézése után magával ragadott. Miről is szól a Beloved?

2012. július 12., csütörtök

White Christmas - Sorozatajánló

A nyári melegben télen játszódó filmeket, sorozatokat nézni jó dolog. Ajánlok egy sorozatot ami ugyan télen játszódik, de elég izgalmas ahhoz, hogy mikor nézed, meleged legyen tőle!
White Christmas

8 részes misztikus thriller. Vetítették: 2011.január 30-tól március 20-ig, a KBS2 dél-koreai TV csatornán
Főszereplők:
Park Moo-yul, a diákok vezetője szerepében, Baek Sung-hyun (Big, Queen Insoo)
Jo Young-jae, a verekedős diák szerepében, Kim Young-hwan (Love Rain)
Yoon so, a gitáros fiú szerepében, Lee Soo-hyuk (Tree with deep roots)
Kang Mi-reu, az iskola rossz fiúja, Kim Woo-bin/Kim Hyun-joong ( A Gentleman's dignity)
Yoon Eun-song, a depressziós diáklány szerepében, Esom (Ghost)
Yang Kang-mo, a hallássérült fiú szerepében, Kwak Jung-wook (Shut up Flower boy band)
Choi Chi-hoon, az iskola okos fiúja szerepében, Sung Joon ( Lie to me, Shut up Flower boy band)
Lee Jae-kyun, a hallgatag fiú szerepében, Hong Jong-hyun ( Wild romance, Beloved)
Kim Yo-han, pszichológus szerepében, Kim Sang-kyun (Call of the Coutry)
Yoon Jong-il, a tanár szerepében,  Jung Suk-won ( Dr.Champ)
Oh Jung-hye, a hegymászó nő szerepében Lee El (Wild romance)
A történet egy, a hegyek között épült, a  világtól elzárt elitiskolában játszódik. December 24-én kezdődik a téli szünet. A tanulók nagy része boldogan hazamegy, azonban vannak néhányan, akik kénytelenek a szünetet is az iskolában tölteni. Ők a történet szereplői. 7 fiú, egy lány, a tanáruk és egy idegen férfi, aki egy autóbaleset miatt kerül az iskolába

2012. július 8., vasárnap