2012. december 30., vasárnap

Év végi összefoglaló, Best of 2012

Így, az év végén összeállítottam egy szubjektív értékelést az idei év sorozatairól. 2012-ben Dél-Koreában több mint száz hazai gyártású sorozat került képernyőre. Én ezekből tizenötöt láttam. Kezdődött a Wild Romance-al, majd elég erős március-áprilisi időszak következett a három nagy, egy időben futó sorozattal (Rooftop, Equator, King2Hearts). Nyáron, az olimpia mellett volt idő több sorozatot és filmet is megnézni. Ősszel sok zenét hallgattam, és általuk új kedvencekre leltem.

2012. december 27., csütörtök

Kedvenc dalok 2012

Így, év végén itt az ideje az összegzésnek. Elsőnek jöjjenek olyan dalok, melyeket idén sokat hallgattam és szeretem őket. A blogon már több olyan számot is ajánlottam, amelyik nem valamely sorozathoz kapcsolódik. Pop dalok, vagy k-indie dalok. Ez utóbbiak különösen közel állnak a szívemhez. Ezek az együttesek nem a táncolós vonalat képviselik. Ők olyan zenészek, akik akár több hangszeren is tudnak játszani. Sokszor gyerekkori ismerősökből összeálló együttesek. Az internetnek köszönhetően akár világszerte is szereznek rajongókat. Sokan közülük épp a youtube-ra feltöltött videóikkal, feldolgozás dalokkal lépnek ki az ismeretlenségből. Ilyen együttes a J Rabbit is. Az utóbbi években már több lemezük is megjelent. Sőt, idén már az Operation proposal OST egyik dalát is ők énekelték. A legutóbb tavasszal, a Looking Around című albummal jelentkeztek. Erről az egyik kedvencem, a Happy things.


2012. december 22., szombat

Boldog Ünnepet!

Kívánok minden kedves olvasómnak fenyőillattal és színes fényekkel teli, boldog ünnepet!
A kedvenc karácsonyi dalom, Noche de luz,  Alejandro Sanz előadásában.

2012. december 20., csütörtök

Nap kedvence, Clazziquai Project - Can't go on my own

Utóbbi napokban többször is hallottam ezt a számot a koreai rádiókban. Nemsokára kijön az új Clazziquai Project lemez. Íme, az első dal róla. Magyar feliratos verzió!
Clazziquai Project feat. Kim Jin-pyoCan't go on my own

Ez a dal a dél-koreai  jTBC csatornán  futó Can we get married? című romantikus sorozat egyik betétdala.

2012. december 13., csütörtök

Mikor a drámák viccesek

A The King of Dramas e heti részei (11.-12.) mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Így aztán egy kis spoiler következik: Végre alakul a románc, még ha nem is annyira egyértelmű a főszereplő karakterek számára. Az év kedvenc csókjelenetei közé nálam bekerült Lee Go-eun és Anthony Kim kettősének produkciója. Éppen ideje volt a nézők ezen elvárásának eleget tenniük, hisz mindjárt vége a sorozatnak! Az embert még mindig érheti meglepetés, újabb titkokra derült fény.
Foto:koreandrama.org
 A legfontosabb viszont, amiért ez a bejegyzés készül, az pedig Kang Hyun-min! Őt alakítja Choi Si-won, akit én azért nem értékelek olyan sokra mint színész, azt el kell hogy mondjam. Viszont nagyon tetszik az idióta Kang Hyun-min! 

2012. december 9., vasárnap

Végre tél van!

A tegnap és ma is a hólapátolásnak szenteltem az időm egy részét. Annak örülök, hogy végre szép fehér minden. Nagyon remélem, hogy kitart karácsonyig és csillogó, havas lesz az ünnep.
Az angyalkák is szerettek volna egy kicsit kimenni a hóba, készítettem is róluk egy képet. Ők egyébként karácsonyfadíszek, de már így Advent idején előkerülnek, és segítenek az ünnepi hangulat jobb átéléséhez! A blogot is téliesítettem egy kicsit, remélem tetszik. A dal sem maradhat el, a nap kedvence: Zsédától, A Szürke patás.


2012. december 6., csütörtök

A Mikulás ajándéka, Hyun Bin leszerelt

Végre, végre eljött ez a nap is! Ma végre befejezte a katonai szolgálatát Binnie. Újra szabad ember és mostantól egy másik "szolgálat", a színészet vár rá. 


Sok rajongó és újságíró várt rá a hideg időben, megérte, hogy lássák kedvencüket.
Új sorozathír egyenlőre még nincs, viszont a legutóbbi nagy sikerrel kapcsolatban a koreai lapok megírták, hogy 3D-ben kihozzák a Secret Gardent. Hyun Bin visszatérésének örömére!
Új élete új ügynökségnél fog folytatódni, azt csiripelik a jól értesült madarak, hogy Shin Min-ah és Binnie egy ügynökséghez írnak alá. Ha, mindez igaz, akkor remélem, hogy teljesül egy vágyunk, hogy ők ketten egy sorozatban minél előbb és lehetőleg romantikusan és viccesen térnek vissza a tévénézők otthonaiba!

2012. december 2., vasárnap

Full House Take 2 - Sorozatajánló

Dél-koreai romantikus vígjáték
Epizódok száma: 16  (két kb.30-35 perces részre bontva)
Vetíti: SBS Plus
Időpont: 2012. október 22. és december 13. között, hétfőtől csütörtökig 12:30 kezdéssel. A forgatás 2012 január és április között zajlott.
Főszereplők:
No Min-woo, mint Lee Tae-ik, a Take One fiúcsapat tagja
Park Ki-woong, mint Won Kang-hwi, az együttes másik tagja
Hwang Jung-eum, mint Jang Man-ok, harcművész edző, stylist
A Full House egy birtok, melyet régen Tae-ik apja álmodott meg. Itt teltek a gyerekkorának boldog évei. Édesapja halála óta a fiú csak azért tűri, hogy a menedzsere bábként bánjon vele, mert szeretné mihamarabb visszaszerezni a számára oly értékes otthont...

2012. november 29., csütörtök

Hírek forró tea mellé

Több koreai sztár is eltölt,eltöltött néhány napot Európában az elmúlt hetekben, napokban.

November első heteiben Londonban Koreai Film Fesztivált tartottak. Megjelent az angol fővárosban több neves rendező és színész is. Bővebben itt .

Még néhány napig Budapesten forgat az IRIS2 stábja. A rajongók ott vannak  a forgatási helyszíneken és megosztják az élményeiket.

Lee Jun-ki az Arang munkálatainak végeztével ezekben a napokban Svájcban van egy fotózáson, amit a twitteren gazdagon illusztrál.

JYJ Junsu november 30-án Németországban ad koncertet.

Mindeközben természetesen Ázsiában is élénk a sztárok élete.

Ugyanezen a napon tartják Hongkongban a MAMA zenei díjátadót. A lelkes közönség idén láthatja többek között a BigBang, a Super Junior és PSY  minden bizonnyal fergeteges produkcióját.

Szöulban is megjelenésük lesz november utolsó napján a sztároknak. A 33. Blue Dragon Awards díjátadó estjén szokás szerint kitesznek magukért a meghívott színészek, már ami az öltözködést illeti. Az esten kiosztandó díjakra nominálva van többek között Lee Byung-hun és Uhm Jung-hwa. A filmek versenyének esélyesei a The Masquerade és a Pieta is.

Mostantól PSY a hivatalos rekorder a legnézettebb videó kategóriában a YouTube-on, miután leelőzte Justin Biebert. 847 millió!!! felett jár a megtekintések száma. Közben PSY is bekerült az Év embere választás első körébe a Time magazinban

Egyre jobb a The King of Dramas. Mindegyik rész olyan, mint egy hullámvasút. Van, hogy éppen minden sínen van, mennek a dolgok. Aztán jön egy telefon, és az mindig rosszat jelent Anthony Kim életében. Időközben Choi Siwon nyitott egy twitter fiókot a sorozatbeli karakterének Kang Hyun-min -nek. A napokban azonban felfüggesztették azt.

Végezetül egy mai nap kedvence a The King of Dramas OST első darabja, Super Junior Yesung dala, a Blind for love



Forrás:time.com, asianwiki,twitter,tumblr,youtube,koreanfilm.co.uk

2012. november 27., kedd

Super Rookie kétszer - Sorozatajánló Eric Moonnal

Super Rookie Ranger/ Korea Secret Agency (2006)

2006-ban vetítették ezt a sorozatot, így már lassan réginek, klasszikusnak számít. Néha csodálkozom, hogy milyen gyorsan átalakul a világ. Hogyan öltözködtek, milyen autókat, telefonokat használtak akkor az emberek, és hol tartunk most. Valamiben nagy a változás, és vannak dolgok melyek az évek múlásával is ugyanolyanok maradnak. Jól megfigyelhető ebben a sorozatban is, pedig még 10 év sem telt el, mióta készült. Szeretek ilyen pár évvel ezelőtti sorozatokat nézni, és rácsodálkozni, hogy mennyire átalakult valaki az évek során. 
Na, de  ennyi bevezető után jöjjön a lényeg! Már ott gondban voltam, hogy melyik címét is válasszam az ajánlóhoz, hiszen elég sok egyéb címen is fut a sorozat. Én először Super Rookie Ranger-ként hallottam róla és Eric másik sorozata miatt is választottam végül a Rookie-t.

2012. november 23., péntek

Roy Kim lett a Superstar K4 nyertese!

Mint a címből is kiderül, nem a kedvenceim nyertek....

Kicsit szomorú vagyok, de ettől még nem dől össze a világ.Végig nagyon szoros volt az állás a két döntős között. Végezetül Roy Kim nyerte meg a szavazók többségének a szívét. 

2012. november 21., szerda

Színes hírek Koreából

Gondoltam megosztok néhány hírt, mi történik a koreai show biznisz világában ezekben a hetekben.
Most pénteken befejeződik a Superstar K4. Már csak ketten vannak versenyben: Roy Kim (róla már írtam korábban ) és a Dick Punks nevű együttes. Nagyon szoros az állás közöttük. Én a Dick Punks-nak szurkolok, tetszik ahogy játszanak. A 4 Minute - Muzik számából egy nagyon jó feldolgozást csináltak ez egyik elődöntőben.

Song Joong-ki a Nice Guy és a Werewolf boy sikereinek köszönhetően most az egyik legmenőbb fiatal színész Koreában. 

2012. november 14., szerda

I do, I do - Sorozatajánló

Dél-koreai romantikus komédia
Epizódok száma: 16
Időpont: 2012.május 30. és július 19. között, szerdán és csütörtökön
Sugározta:MBC
Főszereplők:
Kim Sun-ah, mint Hwang Ji-an
Lee Jang-woo, mint Park Tae-kang
Im Soo-hyang, mint Yeom Na-ri a gazdag örököslány
Park Gun-hyung, mint Jo Eun-song jóképű nőgyógyász
Yoon Joo-sang, mint Ji-an apja
Park Young-Kyu, mint Tae-kang apja

Vígjáték, egy harmincas évei végén járó munkamániás, magas beosztású cipőtervező nő és a húszas évei végén járó, az életet könnyedén vevő fiatalemberről. 
A történet kezdetén Ji-an éppen ellóg édesapja 70. születésnapi partijáról, mert a munkatársai nem boldogulnak nélküle egy divatbemutatón. Szó szerint összefut Tae-kang -al és szeretett motorjával Beyonce-val. A helyzetet úgy oldják meg, hogy a nő a javíttatásért cserébe egy fuvart kér. Végül a nap hátralévő részét egymás társaságában töltik.

2012. november 8., csütörtök

The King of Dramas - Sorozatajánló


Dél-koreai romantikus komédia
Epizódok száma: 18 rész + 1 speciál [szerk.] ami végül nem került adásba
Sugározza: SBS
Időpont: 2012. november 5. és 2013. január 8. között, hétfőn és kedden
Főszereplők:
Kim Myung-min, mint Anthony Kim a "Drámák Királya"
Jung Ryu-won, mint Lee Go-eun a forgatókönyvíró asszisztens
Choi Si-won, mint Kang Hyun-min az egoista sztárszínész
A sorozatkészítés világába kalauzol bennünket ez az új sorozat. Mi a legfontosabb egy jó drámában? A szép színésznő? Nem. Egy jó sztori? Nem. A legfontosabb a pénz! Pénz, pénz, pénz!
Egy sikeres sorozat utolsó részének a forgatókönyve még mindig nincs kész, mert a forgatókönyv írónője nem hajlandó a szponzor narancslevet beleírni a sorozatba. A produkciós cég vezetője Anthony Kim azonban ezt nem hagyhatja annyiban!

2012. november 6., kedd

Boldog szülinapot Lee Dong-wook!

Eljött egy újabb születésnap, Wookie 31 (koreai kora szerint 32) éves lett! Nekem most ő az abszolút kedvencem, így aztán nem hagyhatom ki a köszöntést. Mivel a koreai nyelvtudás terén enyhén szólva kihívásokkal küszködöm, így csak magyarul tehetem meg. A hivatalos weboldaláról, több rajongói oldal illetve az ügynöksége is elérhető. Legtöbb helyen az adott nyelveken való regisztrálással még több infóhoz, képhez juthatunk.
Én úgy ünneplem, hogy elkezdem újra a Scent of a woman-t nézni. Régen láttam már.
Fotó:sbs

 A napokban újra megkerestem a Healing Camp vele készült adását. Ehhez a műsorhoz  feliratot a már adott koreain kívül nem nagyon találtam, így aztán nem sokat értek belőle. Azért jó nézni, mert talán adhat egy képet, hogy milyen is ő, a magánember. Cuki az elején ez a lila pulcsi! :-)
Még egyszer boldog szülinapot Lee Dong-wook!

2012. október 31., szerda

Mostanában ezt hallgatom...Koreai kedvencek

Miközben a világ Gangnam Style lázban ég, és már 600 millió!! felett jár a hivatalos Psy Youtube oldalon a videóklip megtekintés száma (na jó, én is megnéztem párszor), szerencsére vannak még jó dalok  a világon amelyeket érdemes hallgatni. Nekem Psy albumáról más számok egyébként is jobban tetszenek (például a Blue frog), és a  közreműködő többi zenésztárs dalai között is vannak figyelemre méltók.
Fotó:global.mnet.com

2012. október 27., szombat

Hello Ghost (2010) - Filmajánló

Dél-koreai filmvígjáték
Főszereplők:
Cha Tae-hyun, Sang-man szerepében
Kang Ye-won, Jung Yun-soo szerepében
Lee Mun-su, a perverz szellem
Jang Young-man, a sírós szellem
Ko Chang-seok, a dohányos szellem
Cheon Bo-keun, az édesszájú kisfiú szellem
Sang-man egy lepukkant szobában arra készül, hogy véget vet az életének. Már nem először próbálkozik, de újra sikertelenül.

2012. október 13., szombat

Szombat délutáni mozifilmek

Az arirang tv-n új sorozat indult a múlt hétvégén, K-Cinema Close up címmel. Darcy Paquet, a Koreában élő filmkritikus ajánlásával és válogatásában minden hétvégén levetítenek egy filmet a kilencvenes és a  kétezres évek koreai filmterméséből. Most hétvégén a Ditto 동감 (2000) van adásban. Magyar idő szerint szombat délután 16:00-kor kezdődik, majd éjfélkor újra adják. (több időpontban is vetítik, de talán ez a kettő, ami itt nálunk is elfogadható.) A filmek angol felirattal nézhetők az interneten vagy műholdról. A hivatalos oldalon lévő képek alapján még sok jó mozifilm vár ránk!
A Ditto-ról pár szóban:
1979-ben egy főiskolás lány So-eun szerelmes egy évfolyamtársába Dong-hee -be. A lány félénken közelít hozzá, de úgy tűnik a fiúnak sem közömbös. A lányhoz kerül egy amatőr rádió, ami egy éjszaka meg is szólal. Egy fiú, Jee In van a másik oldalon. Hamarosan kiderül, a fiú 2000-ben él, és ugyanarra az egyetemre jár, mint So-eun. A rendszeres beszélgetéseik révén egyre jobban megismerik egymást. Mindketten a szerelemről álmodoznak. Hogyan lehetséges mindez? Mi a közös kettejük jelenében és múltjában?
Egy szép film Kim Ha-neul, Yoo Ji-tae, Ha Ji-won és Park Yong-woo főszereplésével.
Kedvcsináló:

2012. október 3., szerda

Hónap kedvence Lee Dong-wook

A múlt hónap kedvence nálam Wookie volt. Gondoltam írok egy kis összegzést eddigi pályafutásáról. Ezt  külön oldalon olvashatjátok ezentúl. Próbáltam kis összefoglalókat is írni a jelentősebb szerepeihez. 
Tervezem, hogy a jövőben más, általam kedvelt színészekről és színésznőkről is készítek hasonlót. Az nem biztos, hogy minden hónapban, majd ahogy az időm engedi.

2012. október 1., hétfő

Boldog szülinapot Kim Sun-ah!

Nem nagyon terveztem, hogy megemlékezem a sztárok szülinapjáról. Azonban kedvenc színésznőm, Kim Sun-ah a mai nap ünnepeltje. Hyun Bin-hez hasonlóan őt sem lehet kihagyni, így aztán: Boldog szülinapot Sunny!

Hölgyek esetében nem beszélünk egy bizonyos kor után arról, hányadik szülinapot ünnepeljük, maradjunk annál, hogy 30+. (Aki kíváncsi járjon utána)
Sun-ah Teguban született, két testvére van. Amerikában is tanult, zongora szakon végzett, a színészet mellett a zenéhez is van tehetsége. 
Sunny zongorázik:
Ő alakította sokáig  a kissé duci, és nagyszájú lányt a különféle sorozatokban és filmekben.

Alkalma volt játszani több híres és jóképű kollégájával, úgymint Jang Hyuk, Gong Yoo (S Diary), Cha Seung-won (The City hall), Hyun Bin (My name is Kim Sam-soon). Legutóbb Lee Dong-wook (Scent of a Woman) és Lee Jang-woo (I do I do), csakhogy néhány fontosabbat említsek. Drámai szerepekben is jó, elég csak a Scent of a Woman-re gondolni, valamint  a legutóbbi filmjében (Fighting Spirit) is egy halálosan beteg nőt alakított. 2011-ben drámai változáson ment keresztül nagyon lefogyott, talán kicsit túlzásba is vitte? A színészi képessége szerencsére nem fogyott el! Bizonyítja ezt, hogy a szakma és a közönség díjakkal jutalmazta őt, Lee Yeon-jae megformálásáért.(SoaW)
A Scent sikere kapcsán sokan szerették volna összeboronálni Wookie-val, de a munkakapcsolaton túl, nem volt több köztük. Egyébként ugyanaz az ügynökség intézi az ügyeiket, így gyakran találkozhatnak.
Talán ma este egy Sam-soon résszel ünneplem a szülinapját, úgy is régen láttam. A 6. rész  jöhet?! Hamarosan pedig belekezdek az I do-ba, hiszen nem volt még alkalmam a legutóbbi sorozatát végignézni..
Sam-soon videó:
Fotók:koreandrama.org

2012. szeptember 26., szerda

Hyun Bin születésnapjára

Tegnap elfelejtettem, de akkor ma pótolom. Boldog szülinapot Hyun Bin! Egyike a kedvenceimnek, és ha már szülinapja volt,akkor megér egy bejegyzést.Vitathatatlanul ő Dél-Korea egyik legnépszerűbb színésze napjainkban. 
1982. szeptember 25-én született Szöulban, Kim Tae-pyung néven. (Igen, a Hyun Bin csak felvett, művész név) A Jungang egyetemen tanult színészetet. A kétezres évek elejétől játszik filmekben, sorozatokban. Én a munkásságát illetőleg kissé lemaradásban vagyok, hisz csak a Sam-soon-t és a Secret Garden-t láttam,(filmjei közül a Late Autumn, és A Millionaire's first love van a "már láttam" listámon) de szerintem e két sorozat is elég ahhoz, hogy rajongóvá váljon az ember lánya. Sok év telt el a két vígjáték forgatása között és nagy változásokon ment át Hyun Bin maga is. A Secret Garden  Kim Joo-won -ja  kedvéért hihetetlenül lefogyott, pedig hát előtte sem volt egy nagydarab férfi. Ebben az időszakban forgatta a Late Autumn és a Come Rain, Come Shine című filmeket is. Mindháromban teljesen máshogy néz ki és más-más karaktert formált meg. A Secret Gardenre alapozva jópofa reklámfilmeket is forgatott ekkor.

 Az ő bevonulása volt az utóbbi idők legtöbb rajongóját megmozgató ilyen eseménye. Igazán érzelemdús búcsú volt a rajongóktól 2011 tavaszán.


 Azért az igen tiszteletre méltó, hogy Hyun Bin a tengerészetet választotta, nem pedig valami egyszerűbb, könnyebb polgári szolgálatot. Gondolom ez egy plusz rangot, elismerést is ad számára majd a jövőben. Nemrég arról cikkeztek, hogy tiszti rangot kap. Már nagyon sokan várják idén a Mikulást, és nem csak a csokik miatt, hanem azért is, mert december 6-án szabadul a katonai szolgálatból. Én csak reménykedni tudok, hogy rögtön valami klassz sorozatszerep is várja, hogy 2013 újra Hyun Bin és az érte rajongók éve lesz! Még egyszer boldog születésnapot Hyun Bin!
Forrás:koreandrama.org

2012. szeptember 21., péntek

Lázadó kisbéka - PSY feat. G-Dragon: Blue Frog 청개구리

[Szerk.] Hivatalos videó nem készült még mindig a dalhoz, a rajongók videóit  meg mindig eltávolítják, így marad csak a dalszöveg, illetve egy cover Roy Kim-től, a Superstar 4k egyik adásában ezt a dalt választotta.



A dalszöveg angolul:

2012. szeptember 9., vasárnap

Ma boy - Sorozatajánló

Forrás:koreandrama.org
Dél-koreai romantikus tinisorozat, 3 részben a Tooniverse csatornán.2012. augusztus 16. és 30. között vetítették.
Főszereplők:
Kim So-hyun, Geu-rim a diáklány
Sun woong, Irene/Hyun-woo a lánynak öltözött fiú
Min-hoo, Tae-joon az énekes srác
A történetről röviden: Geu-rim vidékről jön a fővárosba, hogy egy művészeti iskolában tanuljon. Az iskola tanulója Tae-joon is, akibe a lány már régóta szerelmes. Egy osztályba kerülnek. A fiúnak külön fan klubja is van, három csaj, akik megvédik az ő Tae-joon oppájukat. Az osztályba jár még a rejtélyes Irene. Neki is vannak védőangyalai, három srác. Irene egy szótlan lány, viszont a vonzerejével minden fiút levesz a lábáról. Tae-joon a legnagyobb rajongója, mindig körülötte sertepertél, ajándékokat vesz a lánynak.
Geu-rim és Irene szobatársak lesznek. Irene titkára hamarosan rájön a lány...
Minden, létező sablonnal halad tovább a történet. A lány vagyok, de inkább fiúnak öltözök, hogy az imádott srác közelébe lehessek sztorik között egy kis felüdülés. Fordítva is vicces lehet a dolog, igaz itt nem a szerelem volt az ok, amiért a fiú elvállalta, hogy lánynak öltözzön. Néhány vicces jelenettel, a karaktereket sem vitték nagyon túlzásba. A három rész szerintem elég is volt. 
Talán negatívumként lehet említeni a főszereplő Kim So-hyun fiatal korát. A maga 13 évével 17 évest játszatnak vele!!Hmm...  Az idolsztár szereplőtársai 20 év körüliek, Sun-woong a Touch együttes tagja.
Végeredményben egy kedves kis sorozat, poénokkal és szokásos klisékkel.
Előzetes:

2012. augusztus 30., csütörtök

Az idő, egy leszámolás és egy multikulti koreai család - Filmajánlók

A fenti hosszú cím három koreai filmalkotás témájára utal. Az utóbbi napokban filmnézéssel telt a szabadidőm. Így most következzék három filmajánló. Elöljáróban annyit, hogy két fajsúlyosabb filmet egy könnyebb szórakozást ígérő követ majd.
Első film egy szerelem története.
Shigan,  Idő (2006)

Rendezte:Kim Ki-duk
Főszereplők: 
Park Ji-yeon, Seh-hee szerepében
Ha Jung-woo,  Ji-woo szerepében
Seong Hyeon-a, See-hee szerepében
Napjainkban Dél-Korea a szépségipar egyik fellegvára. A kozmetikai ipar mellett a szépészeti beavatkozások Mekkája. A külsejükkel elégedetlen nők és férfiak fekszenek kés alá, hogy utána megváltozva új életet éljenek. Miért is akarja valaki teljesen megváltoztatni a külsejét? Szerelmi csalódásból, vagy csak mert elégedetlen a külsejével?

2012. augusztus 27., hétfő

Marilyn Monroe kiállítás Szegeden


A napokban Szegeden jártam, és volt egy kis szabadidőm, így megnéztem a Reök palotában a nyár közepén nyílt Marilyn Monroe emlékkiállítást. Már maga az épület is megér egy külön fejezetet, nagyon szép, kívül belül egyaránt. Több különböző kiállítás is fut most, de nekem sajnos nem volt sok időm, ezért csak ezt néztem meg. A belépőjegy ára 1000 Ft, de mindenképpen jobban jár az ember, ha inkább mindent megnéz, mert az sem kerül sokkal többe. Szóval a kiállításról:

2012. augusztus 22., szerda

Lovers - Sorozatajánló

Dél-koreai romantikus sorozat
Vetítette: SBS, 2006. november és 2007. január között
Epizódok száma: 20
Főszereplők:
Kim Jung-eun, mint Yoon Mi-joo doktornő, plasztikai sebész
Lee Seo-jin, mint Hang Kang-jae, gengszter, aki megpróbál jó útra térni
Jung Chan, mint Kang Sae-yeon az öreg gengszterfőnök fia
Kim Gyu-ri, mint Park Yu-jin, Kang-jae szerelme
Kim Nam-gil, (itt Lee Han-ként) Tae San szerepében, Kang-jae embere
A történetről : A kissé szeleburdi, de magáért és a szerettei igazáért mindig kiálló doktornő éli a átlagos mindennapjait. Plasztikai sebészként nem egyszer inkább lebeszéli a hozzá fordulókat a műtétről, minthogy elvégezné a kért beavatkozást! Mi-joo doktornő apja lelkész vidéken, és ott árva kisgyerekeket nevel. Szerényen, de szeretetben élnek, míg egy nap egy szélhámos miatt úgy tűnik mindenük elveszik. A lelkész próbálja titkolni lánya előtt a helyzetüket. Időközben egy, az árvaházban felnevelkedett lány, a doktornő segítségét kéri. A kedvese nem törődik vele, pedig gyermeket vár a férfitól. Mi-joo  kezébe veszi az ügyet, de nem is sejti, hogy rossz férfit akar megleckéztetni!Ekkor találkoznak szemtől szemben, Kang-jae és a doktornő. Miután kiderül a félreértés, Kang-jae segít megleckéztetni a kissé eltévelyedett fiatalembert.

2012. augusztus 16., csütörtök

35 éve halt meg Elvis Presley

A rajongói minden év augusztus 16-án megemlékeznek a Királyról, a 20.század egyik legnagyobb befolyással bíró énekeséről. Még életében számtalan filmet forgatott ő maga is, és az ő életéről is készültek filmek. Az egyik legjobb, a 2005-ben bemutatott Elvis A kezdet kezdete, melyben Jonathan Rhys Meyers alakítja A Királyt. Nagyon jó film, több rangos díjra is jelölték. Egy kis előzetes :
Úgy tartják, hogy Svédországban minden családnak van legalább egy Abba lemeze otthon.Ezt a lelkesedést az USA-ra vetítve, ott meg Elvis lemeznek kell lennie minden családban! Amerika egyik legnagyobb ikonja 35 éve, augusztus 16-án 42 évesen hunyt el. Haláláról máig fennmaradtak a különféle elméletek, de sajnos az önpusztító életmódja nagyban hozzájárult, hogy ne érje meg a tisztes nagypapa kort.
Én szeretek néhanap meghallgatni egy két Elvis számot, elő is kerestem az egyik cd-t. Az egyik kedvencem,ezzel emlékezem rá:
 Always on my mind 


2012. augusztus 8., szerda

Éremgyűjtés

Szerencsére a magyar sportolók továbbra is jól szerepelnek az olimpián. Aranyos hétvége volt, két Krisztián is aranyérmet nyert. Izgalmas volt mindkét verseny, gratula a fiúknak! Bronzérmet nyert Módos Péter birkózásban.  Lőrincz Tamás pont egy dél-koreai versenyzőtől kapott ki a döntőben és lett ezüstérmes a 66kg-os súlycsoportban, szintén birkózásban. Sidi Péter lövészetben hatodik helyen végzett, ebben a versenyben is dél-koreai versenyző végzett az élen. Az egyéni sportokban nem tudják a sportolóink legyőzni az ázsiaiakat, viszont a kézilabdában megvertük őket a csoportkörben.

Ji Hyun-woo megkezdte a katonai szolgálatot

Megkezdte 2 éves kötelező katonai szolgálatát Ji Hyun-woo, a Queen In-hyun's man sztárja, Yoo In-na barátja. A híres emberek bevonulása nem egyszerű, ezt már többen is bizonyították. Azért talán nem volt olyan nagy a felhajtás, de azért szép számban jelentek meg a rajongók és a sajtó is. Két év múlva hasonlóan mosolygós Hyun-woo -t várunk vissza. :-)

2012. augusztus 7., kedd

Beloved OST

Végre kiadtak a Beloved -hoz tartozó dalokat.
1. Because of you - Ernest and Jo Ha-rang
2. Always with you - Edan
3. Alone - Woo Jin-hee
4. Because of you - Inst.
5. Always with you - Inst.
6. Alone - Inst.
Because of you - Ernest and Jo Ha-rang
 

Alone - Woo Jin-hee

2012. augusztus 2., csütörtök

Újabb érmek

Az úszó fiúk gyarapították a magyar csapat éremgyűjteményét az elmúlt két napban. Tegnap Gyurta Dani aranyat, ma Cseh Laci bronzérmet nyert. Szép volt fiúk! A díjátadókat nézve feltűnt, hogy Londonban az érmeket és a virágcsokrot fiatal fiúk hozzák, nem nők, mint az lenni szokott. Ez nagyon tetszik! :-)
Dani a bajnok

2012. július 30., hétfő

Az olimpiáról...

Azon kívül, hogy a magyaroknak szurkolunk, azért odafigyelünk milyen eredményeket érnek el a dél-koreai sportolók.
Nagyon érdekes dolog történt ma a női párbajtőrvívás versenyen. A döntőbe jutásért a német Britta Heidemann és a dél-koreai Shin A Lam vívtak. Egyenlő volt az eredmény a rendes időben, majd az extra időre a dél-koreai lány volt a kedvezményezett. Ez azt jelenti, ha az extra résznek a végén is azonos az eredmény, akkor az ázsiai lány jut a döntőbe. (Viszont, ha valaki egylámpás találatot ér el, akkor az győz) Az utolsó!! másodpercben aztán hihetetlen dolgok történtek, kettős találatokat! értek el, többször állt az óra, majd mikor már úgy tűnt, letelt az idő, a német bevitt egy találatot. Persze rögtön óvtak a dél-koreaiak. Ezek után a zsűri hosszú percekig tanácskozott, majd kihozta a németet győztesnek. Ő ezt nagy örömmel fogadta, és szerintem kissé sportszerűtlenül ünnepeltette magát. Nem volt szimpatikus. Azt mondani sem kell, hogy közben a dél-koreai lány meg csak sírt. Utána pedig még percekig ott maradt a páston ülve, így protestált az ítélet ellen. 
Nem tudja elhinni mi történik vele..
Ilyen idegállapotban kellett utána Shin A Lam-nak kiállnia a bronzmeccsre. Ott sajnos kikapott kínai ellenfelétől. Heidemann is kikapott ukrán ellenfelétől a döntőben. Ennek ezért én örülök. A döntőben is eljátszotta a kis trükkjét, hogy ő bizony nem lát a sisak alatt, ezért meg-meg állt igazgatni a haját. Németországban nem ismerik a hajcsatot? De most komolyan, abszolút nem volt szimpatikus versenyző. A németek egyébként rosszul állnak, ez az első érmük amit Londonban szereztek. Egyenlőre rosszul megy a szekerük.
Visszatérve a dél-koreai lányra, szerintem egy nagy lehetőségtől fosztották meg, az a véleményem, hogy már időn kívül volt az a német találat. Elég emlékezetes mérkőzése lett az olimpiának ez a találkozó. Igazán sajnálom.  A mai naphoz tartozik, hogy a dél-koreai kézis lányok nyertek ma, tehát jó is történt velük.Park Tae-hwan, az úszó kedvencük is nyert ma egy ezüstöt. Az éremtáblázaton az olimpia harmadik napján az észak-koreaiak jelenleg jobban állnak mint a déli szomszédok. Három aranyérmet szereztek eddig és egy bronzérmük van. Dél-Korea jelenleg 2-2-2 éremmel áll. A játékok végére bizonyosan változni fog ez, de így az elején még érdekes. 
Remélem a mi versenyzőink is jól szerepelnek majd. Nagyszerű volt Szilágyi Áron aranyérme, és a cselgáncsozók, Évi és Miki érmének is örülök. Természetesen bármelyik jó eredményt megünnepeljük.
Így örül a győztes
A hátralévő napokra mindenkinek szurkolunk, Fighting Korea!, Hajrá magyarok!
Fotók:independent.co.uk, afp

2012. július 25., szerda

BoA - Only one

BoA új videóval jelentkezett, a napokban megjelent új albumáról ez az első szám. Ebben a videóban partnere Yoo Ah-in. Meg kellett néznem, mikor születtek, és most sem hiszem el, hogy ők ketten egyidősek!! BoA egy pár évvel idősebbnek tűnik a valódi koránál.(Legalább is én így látom.) Vagy Yoo Ah-in sminkje volt túlzott a klipben? Hogy lehet valaki ilyen kölyökképű? Csak én gondolom így? Íme:

2012. július 22., vasárnap

Beloved - Sorozatajánló

Romantikus sorozat, 16 részben a dél-koreai jtbc csatornán 2012. június 27. és augusztus 16. között, szerdán és csütörtökön. Alternatív címe, Dear you.
Főszereplők:
Park Sol-mi, mint Seo Chan-joo
Hong Jong-hyun, mint Go Jin-se Chan-joo férje
Kim Min-joon, mint Choi Eun-hyuk
Choi Yeo-jin, mint Baek Ji-kyung, Eun-hyuk gazdag felesége
Bae Noo-ri, mint Hong Ran a táncoslány
Már régóta kinéztem magamnak ezt a sorozatot. A két férfi főszereplő már ismerős korábbi sorozatokból és mindig jó új arcokat, színészeket megismerni. Az ajánló is elég figyelemre keltő, és azt tapasztalom, hogy a kisebb kereskedelmi csatornákon jó doramák készülnek. Tudnak újat mutatni: szép képi megoldásokkal, érdekes hangulatokkal az egyszerű történeteket is képesek máshogy elmesélni. Így vagyok ezzel a sorozattal is, pár rész megnézése után magával ragadott. Miről is szól a Beloved?

2012. július 12., csütörtök

White Christmas - Sorozatajánló

A nyári melegben télen játszódó filmeket, sorozatokat nézni jó dolog. Ajánlok egy sorozatot ami ugyan télen játszódik, de elég izgalmas ahhoz, hogy mikor nézed, meleged legyen tőle!
White Christmas

8 részes misztikus thriller. Vetítették: 2011.január 30-tól március 20-ig, a KBS2 dél-koreai TV csatornán
Főszereplők:
Park Moo-yul, a diákok vezetője szerepében, Baek Sung-hyun (Big, Queen Insoo)
Jo Young-jae, a verekedős diák szerepében, Kim Young-hwan (Love Rain)
Yoon so, a gitáros fiú szerepében, Lee Soo-hyuk (Tree with deep roots)
Kang Mi-reu, az iskola rossz fiúja, Kim Woo-bin/Kim Hyun-joong ( A Gentleman's dignity)
Yoon Eun-song, a depressziós diáklány szerepében, Esom (Ghost)
Yang Kang-mo, a hallássérült fiú szerepében, Kwak Jung-wook (Shut up Flower boy band)
Choi Chi-hoon, az iskola okos fiúja szerepében, Sung Joon ( Lie to me, Shut up Flower boy band)
Lee Jae-kyun, a hallgatag fiú szerepében, Hong Jong-hyun ( Wild romance, Beloved)
Kim Yo-han, pszichológus szerepében, Kim Sang-kyun (Call of the Coutry)
Yoon Jong-il, a tanár szerepében,  Jung Suk-won ( Dr.Champ)
Oh Jung-hye, a hegymászó nő szerepében Lee El (Wild romance)
A történet egy, a hegyek között épült, a  világtól elzárt elitiskolában játszódik. December 24-én kezdődik a téli szünet. A tanulók nagy része boldogan hazamegy, azonban vannak néhányan, akik kénytelenek a szünetet is az iskolában tölteni. Ők a történet szereplői. 7 fiú, egy lány, a tanáruk és egy idegen férfi, aki egy autóbaleset miatt kerül az iskolába

2012. július 8., vasárnap

2012. június 30., szombat

Speedy scandal (2008) - Filmajánló

Fotó:Hancinema
Dél-koreai vígjáték
Főszereplők:
Cha Tae-hyun, mint Nam Hyun-soo, az egykori popsztár, rádiós műsorvezető
Park Bo-young, mint Hwang Jae-in/Jung-nam, a tehetséges énekesnő
Hwang Seok-hyun, mint Jae-in kisfia Hwang Ki-dong
Sikeres popsztár karrierrel a háta mögött Hyun-soo, egy rádióban dolgozik. A hallgatóinak ad tanácsokat, az élet kisebb-nagyobb dolgaival kapcsolatban. Egy állandó hallgatója -egyedülálló anya, kisgyerekkel- a soha nem látott apját készül meglátogatni. Ehhez kéri a segítségét, és megfogadva a férfi szavait, úgy dönt, elmegy édesapjához...

2012. június 24., vasárnap

A Gentleman's dignity Ost


A sorozat a feléhez ér lassan. Kiadtak már több albumot is. 
High high - Kim Tae-woo
Beautiful words - Jeon Geun-hwa (M Signal)
When I look at you - Kyun-woo (M Signal)
Everyday - Park Eun-woo

2012. június 19., kedd

Ji Hyun-woo - Crescendo szóló album

Ji Hyun-woo régóta zenél. A The Nuts nevű zenekar tagja, több lemezt is kiadtak már az elmúlt években.Tavaly ősszel jelent meg Hyun-woo első szóló lemeze, Crescendo címmel. Mindössze három dal került az albumra.

Crescendo (2011)
A dalok listája:
01. 아기 코끼리-Baby Elephant
02. 좋은 중독- Good addiction
03. 아이야 - Kid
Baby Elephant, ezt a dalt Yoo In-na rádióműsorában is elénekelte Hyun-woo, még az év elején.
A legutóbbi hír róluk, hogy hivatalosan is egy párt alkotnak! Lelkes rajongók magyar fordítást is készítettek a dalhoz.


2012. június 6., szerda

Big - Sorozatajánló


Romantikus, fantasztikus komédia 16 részben, a KBS2 csatornán. 2012. június elejétől-július végéig, hétfőn és kedden.
Főszereplők:
Gong Yoo, az orvos Seon Yoo-jae
Lee Min-jung, a kezdő tanárnő Gil Da-ran
Shin Won-ho, a diák Kang Kyung-joon
Bae Suzy, Kyung-joon szerelme Jang Ma-ri
Gong Yoo első sorozata, mióta leszerelt. Gondolom, sokan vártuk már azt a napot, mikor elkezdődik a sorozat. Azt, kell mondanom, hogy az első két rész félmeztelen jeleneteiért már megérte a várakozás! Éljen a kidolgozott, szépen lebarnult  Gong Yoo felsőtest!:-)
Akkor a történetről: az első jelenetekben megismerkedünk Gil Da-ran próbaidős tanárnővel. Egy esküvőre igyekszik éppen, egy virágcsokorral. Kiderül a menyasszony egy volt osztálytársa, aki elfelejtette meghívni őt a nagy eseményre. Da-ran azért egy ebédre még ottmarad az esküvőn. Időközben telefonon hívják, hogy gond van a csokrokkal, és szerezze vissza, mert más volt a megrendelő. A csokorért folytatott "harcban" baleset éri. A balesetének okozója lesz egyben a megmentője is. Az orvos Seon Yoo-jae. A jóképű doki addig gyógyítja Da-ran -t, míg a lány beleszeret. Kettejük megismerkedésének történetét az egész város hallja, hisz egy rádióműsorban felolvassák első találkozásuk sztoriját. Mindezt a buszon iskolába menet hallgatta a tanárnő, így örömét sikerült megosztania a mellette ülőkkel is. Így Kang Kyung-joon is felfigyelt rá.

2012. június 1., péntek

Hogyan hódítsunk meg egy sikeres nőt? I love Lee Tae ri - sorozatajánló

A héten indult egyik új sorozatból talán választ kaphatunk a fenti kérdésre.

I love Lee Tae ri / I love Italy
16 részes romantikus, fantasztikus sorozat a dél-koreai  TvN csatornán, 2012. május 28-tól július 17-ig, hétfőn-kedden.
Főszereplők:
Kim Ki-bum, a huszonéves testű, valójában tini lelkű fiú szerepében Geum Eun-dong / Hwang Min-soo
Park Ye-jin, a szép, hűvös örökösnő Lee Tae-ri
Yang Yi-woo, Choi Seung-jae, Tae-ri, korábbi szerelme
Jubi, a popsztár Ha Soon-sim, főhősünk titkos szerelme
Eun-dong az úszópalánta a barátaival egy lányiskola udvarán arra készül, hogy egyikük, az Igazából szerelemben látottakhoz hasonlóan szerelmet valljon egy idősebb lánynak. A sikeres akció után a szerelemről álmodozó Eun-dong meglát egy szép, szomorú nőt a közeli kávézóban. A nő Lee Tae-ri, a gazdag örökösnő, aki nemrég tért vissza Koreába.

2012. május 27., vasárnap

A Gentleman's dignity - Sorozatajánló

Forrás: Hancinema
Romantikus komédia, 20 részben az SBS csatornán. 2012. május 26. és július 29. között, hétvégenként.
Főszereplők:
Kim Ha-neul, középiskolai tanárnő,Seo Yi-soo szerepében
Jang Dong-gun, a menő építész Kim Do-jin szerepében
Kim Soo-ro, a jóbarát és munkatárs Im Tae-san szerepében
Kim Min-jong, az ügyvéd Choi Yoon szerepében
Lee Jong-hyuk, a nős nőcsábász barát, Lee Jung-rok szerepében
Yoon Se-ah, Tae-san barátnője és Yi-soo lakótársa, Hong Se-ra szerepében
A történet főhősei, a sikeres, negyvenes férfiak. Az építész, Do-jin egy nap meglátja az utcán esőben álldogáló  Yi-soo -t. Megtetszik neki a nő, de nem történik közöttük semmi. A véletlen viszont ezek után többször is egymás útjába tereli a két embert. Yi-soo titokban szerelmes    Tea-san -ba, aki viszont mással randizik. Ki más is lehetne a vetélytársa a tanárnőnek, mint a szobatársa?

2012. május 22., kedd

Queen In Hyun's Man - Sorozatajánló

Újabb időutazós történet 16 részben, az idei trend jegyében. Egy kissé máshogy, mint a Rooftop Prince-ben. A két főszereplő: Ji Hyun-woo, a múltból jött tudós Kim Boong-do szerepében és Yoo In-na, a modern kori színésznő, Choi Hee-jin megformálója.
A történetről röviden: A jelenben adott egy nem túl sikeres színésznő Hee-jin. Egy új sorozat szereplőválogatásán összetalálkozik volt szerelmével, a sikeres Han Dong-min-nel. (Kim Jin-woo) A szerepet megkapja Hee-jin, ő játssza In-hyun királynőt a sorozatban, míg a királyt a volt szerelme alakítja. A sorozat sajtótájékoztatója előtt találkozik össze a múlt és a jelen.

2012. május 20., vasárnap

Bodzapezsgőt gyártok!

Néhány évvel ezelőtt bukkantam egy régi újságban a receptre. Nekem ez a módszer vált be, rákeresve különféle változatokat találhatunk az interneten. Semmiféle tartósítót nem teszek bele, de így is sikerülni szokott.
Hozzávalók:
  • 3,5 liter víz
  • 0,5 kg kristálycukor
  • 7-8 darab bodzavirág
  • 1 citrom
  • 1 dl fehér borecet
A vizet egy nagyobb edényben felforralom. Még forrón feloldom benne a cukrot. Hagyom hűlni a levet, majd mikor már langyos, beleteszem az alaposan megmosott, és karikákra vágott citromot. A száraz időben gyűjtött bodza virágzatot alaposan átvizsgálom, ne legyenek rajta levéltetvek, bogarak. Az ernyők zöld szárait visszavágom, de azért egyben teszem a cukoroldatba. Végül hozzáadom az ecetet. (Én most almaecetet használtam, mert borecet nem volt itthon, szerintem ez is megfelel)  Alaposan megkeverem, és vékony konyharuhával letakarom az edényt. 3-5 napig meleg helyen érlelem. (kiteszem a teraszra, ügyelve, hogy a hangyák ne találják meg) Gyorsabb a folyamat, ha nagy, 5 literes üvegekbe készítjük. Közben naponta többször megkeverem. Amikor habosodni kezd, leszűröm. Ekkor kell tisztára mosott pezsgős üvegekbe tölteni. Fontos, hogy az üvegeket csak háromnegyedig töltöm, legyen helye a keletkező szén-dioxidnak! Alaposan lezárom dugóval, lekötöm, vagy drótozom a dugót. Hűvös helyen, kb. egy hétig tárolom így, majd felbontható!
Fontos: Ne töltsük vékony falú üvegekbe, és figyeljünk oda, hogy jól le legyen zárva az üveg. Ha nem zárjuk le jól, akkor elillanhat a keletkező gáz, ha pedig túl szoros, akkor robban az üveg. Sötét színű műanyag flakon is jó lehet, de ennél is figyeljünk, rá, hogy ne töltsük teli. A keletkező szénsav miatt "megnő" a flakon, és utána durranhat az is!
Nem olyan nagy ördöngösség, csak egy kis odafigyelést kíván. Az elkészült ital alaposan lehűtve a nyári melegben igazán üdítő finomság! Cheers!

2012. május 15., kedd

As one/Korea - Filmajánló

Forrás:Hancinema
Egy igaz történeten alapuló film, két nagyszerű színésznő főszereplésével. 1991-ben Japánban, Chiba városában megrendezett asztalitenisz világbajnokságon egyesített csapattal vett részt a két Korea. A korábbi világbajnokságokon Hyun Jung-hwa (Ha Ji-won) a dél-koreaiak kiválósága és Li Bun-hui (Bae Doo-na) az északi csapat tagja egyaránt vereséget szenvedtek kínai ellenfelükkel szemben. A mostani világverseny alkalmával összeállított csapat tagjaiként Japánban alkalmuk nyílik a visszavágásra. Együtt, egy csapatként kell győzniük. A döntőig azonban rögös út vezet.Nehezen válik egy egység az egy nyelvet beszélő, de eltérő mentalitású sportemberekből. A feszültség állandó a csapattagok között.
 A színésznők elmondták, hogy nagy kihívás volt számukra a szerep eljátszása. Sokat gyakoroltak a felvételek előtt. Segítségükre volt maga Hyun Jung-hwa is. Az olimpiai bajnok asztaliteniszezőnő a filmben egy edző szerepében látható. Ő nyilatkozta, hogy hiányoznak neki egykori csapattársai, és reméli, hogy ők is láthatják majd a filmet. A sporttörténelmi siker filmes feldolgozása nagy érdeklődésre számíthat Dél-Korea mozilátogatóinak körében. A film a premierje után néhány héttel átlépte az 1 milliós nézőszámot.
Előzetes:

2012. május 12., szombat

Everything about my wife - Filmajánló

Forrás: Hancinema
Hamarosan a koreai mozikban Lee Seon-gyoon legújabb filmje. Egy romantikus komédia melyben a Lee Seon-gyoon által alakított férfi hamar rájön, hogy a nő (Lim Soo-jeong), akit rövid ismeretség után feleségül vett, nem az akire vágyott. A kedves, félős lányból egyhamar házisárkány vált. Uralkodik gyámoltalanná váló férje felett. A férfi szinte retteg a feleségétől, ezért elválni sem mer tőle. Egy barátja javasolja, hogy akkor keressen az asszonynak új szerelmet. Főhősünk felkeresi a helyi Casanovát (Ryoo Seung-ryong), és felbérli az asszony elcsábítására. Vajon sikerül a csábítási hadművelet? Esetleg megváltozik a házsártos feleség? A film végére biztos kiderül. Az előzetesek alapján jó szórakozásnak ígérkezik a film. A szereposztás minden esetre jó, és ha Mr. Sexy Voice a főszereplő, akkor azt látni kell!
Előzetes:



2012. május 10., csütörtök

Kim Junsu - I don't like love Rooftop Prince OST

Junsu szóló albumán (Tarantallegra) kapott helyet a dal, ami a sorozatban is elhangzik. A zeneszerző Jeon Hae Seong. Ugyanő jegyzi a Secret Garden sorozat That woman című dalát is.





2012. május 7., hétfő

Hétfői kedvenc, Ali - I've tried everything but

Egy dal a szakításról...



2012. május 4., péntek

Ismert arcok zenei videókban

Sok színész, színésznő feltűnik népszerű zenekarok klipjeiben.Összegyűjtöttem néhány olyan zenei videót, melyekben kedvenceim szerepelnek. 
Az először lássunk egy együttműködést a C-JeS ügynökség művészei között. JYJ, In Heaven klipjének két főszereplője Kim Junsu és a szép színésznő Song Ji-hyo. Feltűnik még Yang Han-yeol a The Greatest Love gyerekszereplője is.



2012. április 30., hétfő

Melyik madár legyen az Év madara 2013-ban?

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján lehet szavazni, hogy jövőre melyik madárfaj legyen az Év madara hazánkban. Szavazz te is! Ismerd meg a erdei fülesbaglyot, a fürjet és a gyurgyalagot, majd válaszd ki neked melyik a legszimpatikusabb! A legtöbb szavazatot összegyűjtött madárfaj védelmében  új programok indulnak jövőre. A szavazás május 15-én zárul.
Fotó: mme.hu erdei fülesbagoly (Fotó:Molnár Zoltán),
fürj (Fotó: ifj. Oláh János) és
gyurgyalag (Fotó: Motkó Béla) 



 

2012. április 29., vasárnap

Koranyári tánc Cassandra-val

                
                
Nem vagyok nagy ismerője a német zenei életnek, zenekaroknak, énekeseknek. Azonban nemrég rátaláltam erre a dalra, és nagyon tetszik. Az énekesnő Cassandra Steen, a szám címe Tanz.  

2012. április 27., péntek

The Rooftop Prince OST újabb dalok

Kiadták a filmsorozathoz  tartozó legújabb számokat. Az albumhoz tartozó dalok:

1. After a long time (Male version) – Jo Eun (조은)
2. Even under the sky – Park Ki-young (박기영)
3. Andante – JeaːN (지인)
4. Love is difficult – Twilight (트와일라잇)
5. Shine  – Kilgu & Bong-gu (길구봉구)
6. After a long time (inst.)
7. Even under the sky (inst.)
8. Andante (inst.)
9. Love is difficult  (inst.)
10. Shine  (inst.) 

Park Ki-young - Even under the sky


Kilgu & Bong-gu - Shine


  A már korábban kiadott album dalai:

  1. After a long time- Baek Ji-young  
  2. Hurt - Ali  
  3. Happy Ending - Jay Park
  4. Buyongji pond (부용지 연못)
  5. Empty (빈)
  6. Prince of the Roof (옥탑방왕세자)
  7. Restricted by the Gang of 4 (쫄쫄이 4인방)
  8. Seoul outing ( 서울 나들이)
  9. 금소화동숙
  10. Riddle (수수께끼)
  11. After a long time (inst.)
  12. Hurt (inst.)
  13. Happy Ending (inst.)